Ideje hazatérni
A szellemi valóság egyik hatalmas meglepetése a sok között az, amikor az
ember, az ő végességében és fizikai valójában találkozik a végtelennel, a
szellemivel. Isten élő valóságával.
Sok meglepetés van ebben a világban, és azt gondolom, a Tékozló Fiú
története a Lukács evangéliumának 15:11-32 részében is sok nagy
meglepetését találhatjuk az életnek, amiről érdemes nagyon elgondolkodni.
Számomra a Tékozló Fiú története egyike a legcsodálatosabb történeteknek
azok közül, amiket Jézus elmondott… mert mindannyiunkban van egy kicsi a Tékozló Fiúból – és mi is, éppen úgy mint ő, az életben nagy meglepetésekkel találjuk szemben magunkat.
A Tékozló Fiú elhagyta apja házát, elment egy távoli vidékre, ahol
megaláztatással, szégyennel és nyomorúsággal találkozott, és számos
meglepetéssel az életében.
A könnyű bűn
Először is, úgy gondolom, a Tékozló Fiú meglepődött azon, milyen könnyű
volt elhagyni apja házát. Nem olyan volt, mint apja állatai a mezőn. Volt
választása. Szabad akarattal bíró erkölcsi lény volt. Az emberi faj
dicsősége az, hogy van választási lehetősége.
Egy nap aztán eljött az apjához, és azt mondta: „Apám, add ki az örökség
rám eső részét. Hadd költsem úgy, ahogyan én szeretném.” (12. vers) És
az apja egyszerűen odaadta neki.
Könnyen ment kérni az apjától, elfogadni a részét, és elmenni egy távoli
vidékre, ahol neki tetszően élhetett. Lehet, hogy azt gondolod, az apának
ellen kellett volna állnia, vagy visszautasítania a fia kérését, de nem ezt
tette, mivel a Tékozló Fiú története nagyobb mondanivalóval bír, mint
amit maga a történet elmesél. Egy magasabb szinten történő eseményt
ábrázol, ahol az apa Istent jelképezi, a Tékozló Fiú pedig az emberiséget.
A második meglepetés, amivel a Tékozló Fiú találkozott, az, hogy milyen
gyorsan és teljesen elpazarolta a vagyonát.
A Róma 6:23 azt mondja, hogy a bűn zsoldja a halál. Ez nem azt jelenti,
hogy amikor elkövetünk egy bűnt, Isten abban a minutumban a pokolba
dob minket. Nem. Mikor egy ember bűnt követ el, elmaradhatatlanul
elfordul az élete az élet ösvényétől.
És a Tékozló Fiú igen-igen meglepve ébredt fel egy reggel arra, hogy az
életvitele által minden javát teljesen eltékozolta.
A Biblia azt mondja el róla, hogy elment egy disznófarmra dolgozni… és
senki sem adott neki. (16. vers) Amerikában a farmerkedés egy
tiszteletreméltó hivatás. De azokban a napokban egy zsidó személy
számára odáig süllyedni, hogy disznókat etessen, egy lealacsonyodás és
szégyen volt. A legmélyebbre süllyedt, és senki sem volt aki segítsen
rajta. Az éhezéstől egyetlen dolog mentette meg: az, hogy etesse a
disznókat.
Azt hiszem, van egy hely, ahova az ember lesüllyedhet abban az esetben,
ha hátat fordít Istennek: egy hely, ahol senki más ember nem tudja
elérni, egy hely, ahonnan semmilyen halandó erő nem képes felemelni őt,
nincs olyan emberi képesség, ami megmentené onnan és helyre tudná
állítani. Lehet valaki kábítószerfüggő vagy alkoholista. Belebolondulhat
valaki annyira a tisztátalanságba, vagy erkölcstelen szexbe, hogy egyszer
csak teljesen a rabjává válik, és képtelen kiszabadítani magát. Ezen a
ponton egy ember sem tud rajta már segíteni – egyedül Isten.
A Biblia azt mondja, hogy ebben a nyomorult állapotban tért magához a
Tékozló Fiú. Egy kis világosság kezdett gyúlni, egy ajtó kinyílt belül és
elkezdett tisztán gondolkodni.
Visszaemlékezett arra, ahogy fiatalon önfejűen és makacs módon kisétált
apja házából pénzzel teli zsebekkel. De tisztában volt azzal, hogy ő nem
olyan, mint a mező állatai és ezek a disznók. Szabad erkölcsi lény volt.
Még mindig megvolt a választási lehetősége. Még mindig álmodhatott és
gondolhatott apja házára ahol bőség volt és még a szolgákról is jól gondot
viseltek.
Megtérés és Isten jósága
A Tékozló, a disznókarám közepén állva remegni kezdett. Így szólt: „Bűnt
követtem el. Visszamegyek az Atyámhoz és azt mondom neki: Atyám,
vétkeztem ellened és a menny ellen. Nem vagyok már méltó, hogy a
fiadnak neveztessem. Hadd legyek olyan, mint egy a szolgáid közül.”
A megtérés valószínűleg a legnagyobb ajándék, amit Isten valaha nekünk
adott. Mélyen belül felismerjük azt, hogy eltértünk Istentől, és az élet,
amit éltünk nem volt helyénvaló. És amikor suttogva kimondjuk az Ő
nevét, az nem arrogánsan, hanem a legmélyebb alázatban történik.
A Tékozló Fiú, kétségtelen, hogy meglepődött azon, hogy meg tudott
térni, és újra kimondhatta azt a szót, hogy „Atyám”. De még inkább
meglepetésként érhette az a fogadtatás, amivel az apja várta, hiszen nem
tudhatta, mire számíthat otthon. Amit tudott, mindössze az volt, hogy
rosszat tett, méltatlanná vált, és ő volt a felelős azért a nyomorúságért és
szükségért a lelkében, amit egy ember sem tölthetett be.
Egy nap imádkozni kezdtem egy emberért, de megállított. Azt mondtam
neki: „Testvérem, Isten jó Isten.” Erre olyan kifejezéssel az arcán, amit
nem tudok leírni, így válaszolt: „Ne mondd nekem azt, hogy Isten jó. Nézz
csak rám. Ezt tette velem az Isten!”
A teste borzasztóan ki volt csavarodva és meg volt nyomorodva. Azt hitte,
hogy ezt Isten tette vele. Istent hibáztatta, és Isten addig semmit nem
tehetett, amíg így érzett ez az ember iránta. Amíg nem tudunk Istenre,
mint Jó Istenre gondolni, addig nem fogunk megtérni… nem fogunk
felismerésre jutni, úgy, mint a Tékozló. Csak amikor elkezdünk Istenre,
mint jóra, és magunkra, mint a jóságot nélkülözőre gondolni, akkor
válunk alázatossá és szellemben bűnbánóvá.
Néhány évvel ezelőtt Karácsonykor, hazafelé vezettem az úton, és
felvettem egy stoppost, aki katona volt. Miközben vezettem, észrevettem,
hogy a kezét gyakorta az ingzsebébe tette, pár pillanatig ott tartotta,
majd kivette onnan. Folyamatosan ezt csinálta. Végül megkérdeztem:
„Fiam, nem mondanád el nekem, hogy mi van az inged zsebében?”
Büszkén előhúzott a zsebéből egy kitüntetést az Egyesült Államok
Hadseregétől, és azt mondta: „Több, mint két évig voltam a tengeren
túlon, és a szüleim nem tudják, hogy leszereltek.” És ezután meleg
hangon még azt mondta: „Nem tudom, de valahogy olyan jó érzésem van,
amikor a zsebembe nyúlok.”
Mikor egy bizonyos emelkedőhöz értünk az úton, felemelkedett az ülésen
és egy fehér házra mutatott a bal oldalon, körülbelül egy mérföldnyire az
úton előre: „Az az otthonom.” – mondta. És utána mintha csak magának
mondaná, folytatta. „Lefogadom, hogy apu és anyu meg lesznek
döbbenve, amikor meglátnak ma.” Ahogy közelebb értünk megláttam egy
nagydarab férfit, mindkét kezében etető kosarakat cipelve. A fiú
megszólalt: „Az ott az apám.”
A férfi nem hallotta meg, hogy közeledünk. Amikor 50 vagy 75 yard
távolságba értünk, és még le sem állítottam a kocsit, a fiú kinyitotta a
kocsiajtót, kihajította a táskáját, és elfutott. Az apja éppen észrevett
minket, amikor a fiú átugrott a kerítésen – kb. 6 láb magasnak tűnt – és
én megállítottam az autót és kiszálltam. Egy másodperc alatt az apa
eldobta a kosarakat, és hallottam, ahogy kiabál: „Üdvözlégy itthon, fiam!
Üdvözlégy itthon! Megölelték egymást és örvendeztek egymásnak.
Ó, ha látnánk, mi történik, amikor egy férfi vagy egy nő Istenhez jön!
Amikor Jézus kinyújtja a kezét, és befogadja…amikor kitörli a régi múltat
és egy új ösvényt ad neki, és fehérebbé mossa, mint a hó…amikor Isten
dicsősége felragyog rajta és Isten világossága fénylik és a menny zenéje
megszólal, és Isten az emberbe költözik.
A világ nem képes megérteni miért örülünk annyira. De ők nem élték át
azt a hazaérkezést, amit mi!
A bővölködő élet
A Tékozló Fiú meglepődött azon, hogy az életnek milyen bővölködésében
részesült. Az apa így szólt: „Hozzatok elő új ruhát és öltöztessétek fel őt.
Hozzátok elő a gyűrűt és adjátok az ujjára. Öljétek le a hízott borjút és
hívjátok a barátainkat. Szóljon a zene, kiáltás és tánc.” (22-23. versek)
A ruha a vagyont jelképezte, a gyűrű azt, hogy újra megtalálta jogos
helyét, a hízott borjú a bővölködő életet jelezte.
Ez egybevág Jézus állításával a János ev. 10:10-ben: „Én azért jöttem,
hogy életük legyen, és hogy ez még bőségesebben legyen.” A Tékozlót
meglepetésként érte az élet bővölködése, amelyben részesülhetett.
Isten nem jó Isten hát? Nem hiszem, hogy tudjuk azt, hogy Isten
mennyire jó. Nem tudjuk, mennyire telve vannak Isten raktárai. Nem
ismerjük gyógyító erejének mértékét, vagy az Ő hatalmas gyógyító
kezének erejét. Nem ismertük meg az Ő dicsőségének fényességét. Nem
tudjuk milyen dicsősége is a jelenléte. Nem tudjuk, hogy minden ott van
Istenben, mivel még nincs meg a hitünk rá, hogy megismerjük. Még nem
értünk elég közel Hozzá. Minél közelebb jövünk, annál jobban látjuk a
szépségét, és annál nagyobb kijelentést kapunk az erejéről.
1947-ben Isten elhúzta előlem a függönyt, és megengedte, hogy olyan
valamit lássak meg, amit emberek ezrei akartak látni: hogy Isten egy jó
Isten; hogy Krisztus azért jött, hogy bővölködő életet adjon nekünk; hogy
Isten nem egy életet megrövidítő javaslattal állt elő, hanem életmentő
erővel. Nem azért jött, hogy kifosszon minket, hanem hogy betöltse a
szükségeinket. Nem azért jött, hogy a testünket meggyötörje, hanem
hogy meggyógyítson bennünket a hajunktól fogva a lábujjkörmünkig. Nem
azért jött, hogy lehúzzon minket, hanem azért, hogy lenyúljon értünk és
felemeljen minket. Halleluja! Jézus Krisztus azért jött, hogy életet adjon
nekünk, méghozzá bővölködő életet!
Egy új életet élve
Mind között a legnagyobb meglepetés a Tékozló számára az volt, hogy
egy második életet kapott. Az első élete nem volt helyes, elpazarolta
dorbézoló életmódjával. A szélnek szórta szét. És mégis, mikor megtért és
azt kérte, hogy csupán egy lehessen a szolgálók között, azt találta, hogy
az apja szeretete határtalan és korlátlan.
Azt gondolom, ezen a világon a legnagyobb dolog, hogy egy második
életet élhetünk. A János ev. 3:7-ben az áll, hogy „Szükség néktek újjá
születnetek.” Miért? Mivel az első élet nem volt jó Isten előtt, nem volt
igaz. Ez a mi fizikai életünk, amit az anyánk méhében nyerünk, Isten
ajándéka, de az ember kihasználta a teljes kapacitását, mint önálló,
szabad akarattal rendelkező erkölcsi teremtmény, és elfordult Istentől.
Sok tálentomunkat és ajándékunkat pazaroltuk el. De élhetünk egy
második életet – újjászülethetünk!
Ideje hazatérni
Az Ézsaiás könyve 53:6 azt mondja nekünk: „Mindnyájan, mint juhok
eltévedtünk és elvesztünk. Mind a magunk útjára tértünk, a magunk
dolgát tettük. És Isten minden bűnünket, mindent, ami elromlott Rá
vetette (Jézusra).
Ha még sosem „tértél magadhoz”, úgy, mint a Tékozló Fiú, és nem
fordultál még vissza a Mennyei Atyához megtérő szívvel, aki szeret téged
és neked akarja adni mindazt, ami neki van, most megteheted.
Ez az egyszerű ima, alázatos szívből elmondva, megnyithatja az ajtót egy
teljesen új életre neked, és egy erőteljes közösségre Istennel, aki a
legjobban ismer téged és a leginkább szeret téged.
Imádkozd el ezt az imát:
„Mennyei Atyám, eltértem a Te ösvényedről a magam útjára. Bűnben
éltem Uram, és kérlek arra, hogy bocsáss meg nekem. Meghívom Jézust a
szívembe, hogy legyen a személyes Uram és Megváltóm. Köszönöm, hogy
meghaltál értem a kereszten Jézus, és köszönöm, hogy elfogadsz most
engem, és egy új életet adsz nekem Tebenned. Jézus nevében, Ámen.”
Ahogy ezt az imát elmondtad, Isten a teljes mennyed megnyitotta
számodra. És épp úgy, mint a Tékozló Fiú a Bibliában, hiszem, hogy királyi
fogadtatásban van, lesz részed, és az élet olyan bővölködésében, ami
sokkal több, mint amit eddig valaha is ismertél.
Légy üdvözölve itthon!