Egyszer Isten mondta ezt az Ő népének: Hol vannak isteneid, amelyeket készítettél? Keljenek fel, és most, amikor bajban vagy, segítsenek rajtad, ha tudnak! Miféle istenekről beszél itt Isten az Ő választott népének?
Ilyen ostobává lett a nép — ezt olvassuk a megelőző mondatban: „Mert ezt mondjátok a fának: Te vagy az apám! — a kőnek pedig: Te szültél engem! A hátukat fordítják nekem — mondja az Úr —, és nem arcukat, de majd ha baj éri őket, ezt fogják mondani: Kelj föl, segíts rajtunk!”
Izráel népének állandó kísértése volt, hogy a környező pogány népek fából és kőből készült bálványszobrait istenként tiszteljék. Soha nem tagadták meg az élő Istent, nem helyette tiszteltek bálványokat, hanem mellette. A gyakorlatban ez csaknem minden esetben azt jelentette, hogy helyette. Ezektől a kitalált, faragott, úgynevezett istenektől vártak segítséget, és nem az Úrtól. Ez volt akkor.
Milyen úgynevezett istenei lehetnek egy mai embernek? Milyen bálványokat kínál nekünk a környező pogány világ? Milyen isteneket készítünk sokszor mi magunknak? Elmondok egy igaz történetet:
Egyik este ismeretlen férfi kért beszélgetést a lelkipásztortól. A gyerekkorával kezdte. Elmondta: hívő szülei voltak, akikkel kiskora óta szívesen járt istentiszteletekre. Otthon is olvasták a Bibliát, ő is elkezdte azt fiatalon olvasni. Nagy segítséget jelentett neki bimbózó hite az ifjúkor sokféle küzdelmében.
Egyszer felfigyelt arra, hogy szép fiúnak tartják. Rájött, fizikai erővel is veri kortársait. A siker ezután istenévé lett. Azt mondta — és ezt aztán több változatban ismételte —: mindenre képes voltam, hogy sikert érjek el. Valóban, voltak sikerei, csakhogy két úrnak nem lehet szolgálni. Ahogy a sikereit egyre jobban élvezte és begyűjtötte, egyre inkább elmaradt a gyülekezetből. Abbamaradtak a reggeli csendességei. A szülők csendes hívását visszautasította, lelkiismeretének hangját elhallgattatta, és minden szabadidejét társaságokban töltötte.
Amikor dolgozni kezdett, hamar rájött arra, hogyan lehet sok pénzt keresni. Az új istent mammonnak hívták. Mindenre kész volt azért, hogy pénzhez jusson. Ez viszont csak úgy megy, hogy közben elhanyagolta családját — akkor már voltak apró gyerekei is —, elhanyagolta az egészségét, ami azután később csúnyán visszaütött. Közben valami hiányérzet maradt a lelkében, de ezt különböző kalandokkal akarta elfojtani, elhallgattatni.
Kalandozásai során belehabarodott valakibe, akivel azután össze is költözött. Otthagyta a családját, és mindenkinek lelkendezte, hogy most találkozott az igazi szerelemmel. Az új isten neve szex volt. Hódolt ennek az istennek, és büszke volt arra, hogy ő két asszonyt is el tud tartani. A lelki szomjúság azonban maradt. Hogy valahogy csendesítse, pótszereket használt:
Belevetette magát a munkába. Kiderült, hogy nagy a munkabírása, ezért meg is becsülik: utaztatták, jutalmazták. Rohamosan haladt felfelé a ranglétrán. Az aktuális istent karriernek hívták. Mindent alárendelt annak, hogy a karrierjét építse.
Közben azonban hogyhogy nem, hűlni kezdett a nagy szerelem. Minél jobban becsülték a munkahelyén, annál kevésbé becsülte élettársa. Egyre öregebbnek látta, fáradtabbnak. Egy kicsit aggasztotta a férfi elhatalmasodó betegsége is. Egy hosszabb külföldi kiküldetés alatt pedig elköltözött a közös lakásból. Otthagyta őt úgy, mint ahogy ő otthagyta annakidején a családját. A különbség csak az volt, hogy ez a hölgy minden mozdíthatót magával is vitt.
Így jött haza a hosszú kiküldetésből nagy ajándékokkal az üres lakásba. Maradt egy heverő, egy szekrény a ruháival, meg a könyvei — azokra nem volt szüksége az illetőnek.
Ahogy ott ült kifosztva, magányosan az üres szobában, üres szívvel, úgy érezte: rászakadt az egész élete. Kidőltek az oszlopai. Kidőltek az istenek, amikre egymás után épített. A siker már a múlté volt, a pénz nem érdekelte, a szextől megcsömörlött, a karrierbe belefáradt. Eszébe jutott a régi Isten. Azok az otthoni esték a kinyitott Biblia körül, a jó beszélgetések, az együttes imádkozások, az a békesség, ami otthon volt. Elégedettség a kevéssel is, szeretet mások iránt — egyáltalán a közösség. Tartozik ő még valahova? Fontos ő még valakinek?
Megpróbált imádkozni. Nem ment. Szeretett volna sírni. Nem sikerült. Aztán ahogy a szétdobált könyveken jártatta a tekintetét, feltűnt a földön a Biblia. Évek óta nem volt a kezében. A konfirmációjára kapta. Lehajolt, csak úgy a kezével leporolta, és eközben kiesett belőle egy jelző. Az édesanyja írása volt rajta, és ezt a mondatot olvasta: „Hol vannak isteneid, akiket készítettél? Keljenek fel, és segítsenek rajtad nyomorúságodban!” Eleredtek a könnyei. Aztán csak úgy gépiesen megfordította a jelzőt és látta, hogy a másik oldalán is van írás. Ott meg ez a mondat volt: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, és én megszabadítalak, és te dicsőítesz engem.” (Zsolt 50,15)
Arra gondolt hirtelen, ez olyan, mintha egy telefonszámot kapott volna. Isten telefonszáma. Hívj segítségül engem! Letérdelt, és most már ment az imádság
Forrás: http://van-remeny.webnode.hu/ |
