A sánta kiskutya
Egy kutyatenyésztő
hirdetést adott fel és plakátokat rakott ki, mivel 9 kölyökkutyája született.
Az érdeklődők csak úgy özönlöttek, mivel nagyon jó hátterű kutyák kölykeiről
volt szó.
Egyik
nap jött egy kisfiú.
–
Csókolom, bácsi! Van egy kis gyűjtött pénzem, mert már nagyon régóta szeretnék
kutyát. Meg szabad néznem őket?
–
Természetesen. Gyere velem hátra, most éppen a házukban vannak, de kihívom
őket, – válaszolta a tenyésztő.
Ahogy
szólt nekik, rögtön kiszaladtak a házukból és hozzájuk futottak. Teli voltak
élettel, vidámsággal csak úgy süvített a kis fülük a szélben és oda-vissza
előzgették egymást.
De
egy a sok közül lemaradva, bicegve botorkált ki a kis házikóból. Szegényke nem
tudott úgy futni, mint a többi kölyök, mert sántán született.
Ahogy
a kisfiú meglátta ezt a kiskutyát, felcsillant a szeme és így kiáltott:
–
Őt kérem!
–
Ó, aranyos tőled, de ő nem fog meggyógyulni. Soha nem fog tudni úgy futni, mint
a többi kölyök, és így csak nehézkesen fog veled játszani. Hallgass rám, jobb
ha inkább nem őt választod,– reagált rá a tenyésztő.
Erre
a kisfiú megfogta a bal nadrágszárát, és felhúzta a combjáig.
A
tenyésztő döbbenten látta, hogy lábprotézisa van. Szóhoz sem jutott.
-
Bácsi kérem, hagy vegyem meg azt a sánta kutyát! Én sem tudok úgy futni, mint
az iskolatársaim. Szükségem van egy megértő társra, aki együtt tud érezni
velem! – fakadt ki magából a kisfiú.
Végül
a tenyésztő megfogta a sánta kiskutyát és a kisfiú kezébe tette.
–
Mennyit kell önnek fizetnem, bácsi? – kérdezte kíváncsian a kisfiú.
–
Neked adom ingyen! Ugyanis a szeretetért nem lehet pénzt kérni, és megvásárolni
sem, légy vele boldog!
|