Jézus szeret, az életét adta érted

Kedd, 2024 December 03, 17:44

Üdvözöllek Vendég | RSS | Főoldal | | Regisztráció | Belépés

Főoldal » 2013 » Augusztus » 26 » Viharaink
18:26
Viharaink

Márk 6/45-51

 Ekkor Jézus azonnal arra kényszerítette tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előre a túlsó partra Bétsaida felé, amíg ő elbocsátja a sokaságot. De miután elbúcsúzott tőlük, felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül. Amikor meglátta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert ellenszelük van, a negyedik éjszakai őrváltás idején a tengeren járva közeledett feléjük, és el akart menni mellettük. Amikor meglátták őt, amint a tengeren jár, azt hitték, hogy kísértet, és felkiáltottak. Mindnyájan látták ugyanis, és megrettentek. Ő azonban azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: "Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!"Ekkor beszállt hozzájuk a hajóba, és elült a szél, ők pedig szerfölött csodálkoztak magukban.


Ez a nap nagyon jól kezdődött. Tanúi lehettek annak a csodának, amikor Jézus ötezer embert vendégelt meg. Közvetlen a csoda után Jézus utasítja a tanítványokat, hogy szálljanak hajóba és menjenek át a túlsó partra. Este viszont ellenszél  támadt a tengeren. Vajon Jézus tudta, hogy mi fog történni? Igen, tudta. Nem úgy történt, hogy csak véletlenül vette észre Jézus, hogy micsoda szél támadt a tengeren. Jézus mindent tud. Tudja a te holnapod, és az azutáni napod is. Ezek az emberek halászattal foglalkoztak és nem volt idegen tőlük, hogy Jézus kiküldte őket a tengerre. Sőt még az erős szél sem ijesztette meg a tanítványokat, mert a halászok életében ez szinte mindennapi esemény. Jézus kiküldte őket a viharba. Bár még az indulásukkor csend volt, de Jézus tisztában volt vele, mi fog történni.

Bennünket is kiküld az Úr olykor a viharba. A viharokról tudja Isten, hogy ott vannak és azt mondja  neked, hogy menj. Pl. Vannak szolgálók, akiket az Úr igen csak viharos helyre küld. 

Téged is küldhet olyan helyre  evangélizálni, imádkozni, ahol támadások fognak érni. Tudja ezt Isten?Igen ,tudja, még is kiküld arra a helyre.

Nagyon fontos, hogy felismerjük a viharokat az életünkben. Amikor szakad az eső, akkor előveszed az esernyőd. De ha valahol van egy földrengés, ott az esernyő semmit nem ér. Minden viharhoz megadja Isten az eszközt.

3 típusú vihar létezik.

1.      Egy bűnös világban élünk. A rossz dolgok minden emberrel megtörténnek, de nem az Úr küld ebbe a viharba bele.

2.      Vannak olyan viharok, amelyikbe az Úr küld bele

3.      És van olyan vihar, amit én készítettem magamnak az engedetlenségem által.

Erre nagyon jó példa Jónás története. Isten azt mondta neki, menjen Ninivébe. Ő nagyon jól tudta merre van Ninive és pont az ellenkező irányba indult el. Aztán jött a bálna és elnyelte Jónást. Isten tudta ezt? Tudta, hogy ez fog történni? Igen, tudta. De Jónásnak a saját döntése volt, hogy arra ment.

Egy példa arra, amikor Isten küldött valakit a viharba. Nóé.  Vagy pl. Ábrahám, akinek az Úr mondta áldozza fel a fiát. Micsoda vihar lehetett az Ábrahám életében.

Tehát amikor vihar van körülöttünk, gondoljunk bele, kérdezzük meg az Úrtól, ez most miért van így Uram? Te vezettél, vagy magam kerültem ide?

A tanítványok vesződtek az evezéssel az ellenszél miatt. Csak eveztek, eveztek és eveztek, de nem haladtak előre.  Én még soha nem eveztem, de gondolom, hogy igen csak nagy erőfeszítés  kell ahhoz, főleg ha ellenszél van, hogy előre jussunk. Már órák óta csak küszködnek és mégis egy helyben vannak. Te voltál már úgy, hogy csak eveztél-eveztél a magad viharában és nem jutottál egyről a kettőre? Közben az erőd meg egyre jobban fogyott?

Nézzük meg, mit tett  közben Jézus? Jézus a parton volt és figyelte őket..

A Máté 8/23-27-ig már olvashattunk arról, hogy a tanítványok viharba keveredtek. A különbség az, hogy ott volt Jézus velük. Akkor megijedtek, hogy elvesznek, most viszont nem volt bennük ilyen félelem, pedig Jézus nem volt velük a hajóban.  Jézus figyelte őket a partról. Akármilyen viharban is vagy, Jézus nem veszi le a szemét rólad.  Ő figyel mindig, mindent.

II. Mózes 3/7

Az ÚR pedig azt mondta: Bizony, láttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam a sanyargatóik miatt való kiáltását, sőt ismerem szenvedéseit.

Mit tett Jézus? Ahogy látta, hogy szenvednek az evezéssel és nem haladnak sehová, a tengeren járva hozzájuk ment.

Amikor viharban vagy Isten a megfelelő időben reagálni fog rá. Nem történik olyan, hogy elesel és Istennek ne legyen róla tudomása.. Amikor a tengeren járva a tanítványokhoz ment, érdekes módon a tanítványok megrémültek.  A hiábavaló próbálkozásukra, erőfeszítésükre a válasz maga Jézus volt és egy szempillantás alatt a másik oldalon találták magukat. Valahogy ezek a tanítványok nem számítottak semmilyen csodára, hogy történni fog velük. Pedig előtte voltak tanúi a csodának. Te vagy így néha, hogy viharban vagy és nem várod a csodát? Láttál már csodát az életedben? Lehet, hogy pont a viharod előtt voltál tanúja és mégsem várod a csodát a magad viharában. A csodát mindig várnunk kell.

Ha Jézus azt mondja, hogy evezz, akkor tedd meg! Amikor ott vagy, ahol látni szeretne, ott cselekszik Isten az életedben.  Te csak evezz és evezz és meglátod a csodát az életedben.


Ami biztos. Akármilyen viharban is vagy benne, Az Úr látja és tudja. Mindenből a legszebbet, legjobbat hozza ki az Úr számodra. Ő figyel téged és a csoda el van készítve a számodra.


Az Úr útja a legjobb, de nem mindig a legkönnyebb

Kategória: Kijelentések,üzenetek | Megtekintések száma: 447 | Hozzáadta:: Admin | Címkék (kulcsszavak): problémák | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]

Válassz nyelvet

Belépés

Keresés

Főmenü

Almenük

Kijelentések,üzenetek [18]
Rövid üzeneteket, gondolatokat, kijelentéseket olvashatsz Isten Igéjéről.
Hirek, bizonyságok [12]

Kulcsszavak

Hit és meglészen néktek higgyétek hogy mindazt megnyeritek bandaháború David Wilkerson elragadtatás nyomorúság árvizek éhínség földrengések furcsa jelek az égen erkölcstelen szolgálók erkölcstelenség gyönyörpaloták homosexualitás egyetemes világegyház homoszexualitás antikrisztus Bibliai jövendölések hét végső ítélet gyilkosságok 2011.szept.11 keresztényüldözés álljatok ellen az ördögnek bocsáss meg Boko Haram Nigéria iszlám keresztén gazdag család gyülekezet barátod Isten Biblia betegség hívj engem segítségül feltámadt gyógyító győzelem Isten országa Atya élet koronája Fiú Ábrahám kebele Angyalok élet fája halálból életre harsonák Ima és megadja néked szíved kéréseit. Gyönyörködjél az Úrban hit kulcs 15-18 Elmenvén e széles világra hirdessétek az evangéliumot minden Isten szeretete el ne vesszen hanem örök élete legyen. - János 3: hogy az ő egyszülött Fiát adta hogy valaki hiszen ő benne Jézus a Timeus fia Bartimeus Dávid fia Hívd segítségül Jézust és Ő megsegí Az Úr ezt mondja: „...Ami pedig nek azt hozzátok elém és én meghallgato gondolatok üzenet dicséretek Filippi.2/9-11 Efézus 1/19-23 gyógyulás megtérés Dávid és góliát harci fegyferzet Efézus 6/14 békesség evangéliuma a hit csoda üdvösség fejedelemségek hatalmasságok Hitünk tápláléka-tavasz égi tüzeső ámító ez volt az életed elvégeztetett hogyan látod Istent érzelem Szent szellem pünkösd békesség gyógyítás ajándékai csodatévő erők megváltó bűneid Isten Apa áldott halogatás csendesség szeretet

Honlap értékelése

Milyennek találod?
Összes válasz: 47

Látogatói felmérés

Milyen gyakran látogatod az oldalt?
Összes válasz: 43