Jézus él és szeret

Kedves olvasók!!!!

Admin — Tue, 03 Sep 2013 16:39:43 GMT

A blogban a bejegyzés feltöltése megszűnt.

Új anyagokat a következő 2 Weboldalon találhattok, hiszem hogy azok az oldalak is áldást jelentenek számodra.

Tisztelettel: Szerkesztő

Van remény

Győztes élet

A harag megkötöz, a megbocsájtás szabaddá tesz

Admin — Wed, 28 Aug 2013 16:19:31 GMT

Érezted már úgy valaha, hogy valami nagyon nyomja a szíved és nem tudtad mi az?

Én már igen. Egy időben az Úr egy jó párszor szólt hozzám a megbocsájtásról. Nem értettem miért,mert nem volt tudomásom arról, hogy valakivel szemben haragot,neheztelést éreztem volna. Egészen addig,míg találkoztam valakivel az utcán és olyan érdekes érzés kapott el vele szemben.Nem igazán haragot éreztem, hanem még évekkel azelőtt kissé megbántott és azóta nem mondhatnám, hogy buzgó szeretettel gondoltam rá . Nem vesztünk össze, nem történt semmi ilyen, csak valahogy kerültük egymást. A találkozást követő időszakokban ismét többször feljött bennem a megbocsájtásról szóló Ige.

Még akkor sem gondoltam, hogy miért mutatja az Úr ennyiszer. Egy idő után már azt mondtam az Úrnak. Uram! Te ismered az én szívem és jobban tudod mi van benne mint én. Mivel ennyiszer szólsz hozzám a megbocsájtásról, biztos vagyok benne,hogy meg van rá az okod. Kérlek téged Atyám mutasd meg nekem,ki az, akivel szemben meg kell tennem ezt a lépést. Aztán nem történt semmi, de érdekes módon, már nem szólt az Úr ezzel kapcsolatban. Csak valahogy az a furcsa érzés, megmaradt bennem. Olyan volt, mint amikor valaki ideges mindenféle ok és előzmény nélkül. Olyan feszültséget éreztem. Aztán egy idő múlva, nem tudom pontosan, napok, vagy hetek teltek el,mentem az utcán és ismét találkoztam azzal az ismerőssel. Rögtön figyelmeztetett az Úr, hogy menjek oda hozzá. Hát nem mondom, hogy rögtön ugrottam, előbb kicsit morgolódtam magamban, meg inkább hátra fele mentem volna mint előre. Végül hoztam egy döntést. Odamentem az illetőhöz, köszöntem neki és elkezdtünk beszélgetni. Elején csak arról, hogy rég beszéltünk és aztán már szó szót követett. Végül is kiderült, hogy ő is szeretett volna odajönni hozzám, csak nemigazán mert. Inkább elkerült, ugyan úgy mint én.A régi sérelmeket félretettük, hiszen nem csak ő bántott meg engem, hanem reagálásképpen én is őt. Örültünk egymásnak és szeretettel váltunk el.

Most jön a lényeg Az az érdekes és kellemetlen érzés teljesen megszűnt. Tisztában voltam vele, hogy az Úr ezért mutatta nekem azt az Igét a megbocsájtásról. Kértem, mutassa meg miért és megtette. Bár Ő már az előző találkozás előtt is mutatta, csak én nem figyeltem oda.

Ha szól az Úr, ha figyelmeztet, annak mindig oka van. Az Ő szeretetéből teszi, mert nekünk lesz jobb, ha félretesszük a haragot és a sértődöttséget. Azóta igyekszem, (bár nem mindig sikerül) jobban odafigyelni az Úrszavára.

Kedves testvérem! Ha van valaki olyan személy az életedben, akivel szemben kis tüske van benned, ne szégyellj odamenni hozzá és félretenni a sérelmeket. Figyelj oda az Úrra,mert ha többször mutat egy-egy Igét, vagy a szívedhez szól egy bizonyos dolgot biztos lehetsz abban, hogy valami kis rendetlenség van a szívedben, amit az Úr kitakarít, ha engeded Neki

Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Amint az Úr megbocsátott nektek, ti is úgy tegyetek (Kol 3,13).

P. Julianna

Gengszterből új ember

Admin — Mon, 26 Aug 2013 18:29:06 GMT

Az a kívánságom, hogy ne csupán, mint hajdani bandavezérre figyeljetek rám, hanem ismerjétek el, mit tud Isten tenni annak az életével, aki enged neki. Ő a ti gondolkodásotokat és szíveteket is meg akarja újítani, hogy ezzel a meggyőződéssel mehessetek el innen: az a Jézus Krisztus, aki Nicky Cruzt megváltoztatta, az én életemet is át tudja formálni.

Okkult családban nevelkedtem. Szüleim sátáni erők befolyása alatt álltak, és senki sem tudta elképzelni, hogy Jézusnak valaha is helye lehetne ebben a családban. A szeretet annyira hiányzott otthonunkból, hogy anyám ellökött magától, kitagadott, én pedig teljesen összetörtem lelkileg.

Elhagytam Puerto Ricot, és New Yorkba menekültem, ahol egy helyi banda tagjává váltam. Hiába voltam körülvéve emberekkel, napjaimat magányosságban, bizonytalanságban és félelemben töltöttem. Olyan dolgokat követtem el, amilyeneket azelőtt soha, lelkiismeretem végül teljesen eltompult. Hideg szívvel öltem meg egy ellenséges bandatagot. Egy idő múlva én lettem a bandavezér, 205 fiú és 175 lány leste parancsaimat. Mindent megtettek, amire felszólítottam őket, senkire és semmire nem voltunk tekintettel. Annyira mélyre süllyedtem, hogy semmilyen terápia sem tudott segítséget nyújtani. Pszichiáterem is lemondott rólam, mondván: "Nicky, számodra nincs remény, az elektromosszék felé vezető úton haladsz, onnan pedig a pokolba. Szívedben teljes gyűlölet uralkodik azokkal szemben is, akik szeretetet tanúsítanak irántad." Igen, igaza volt! 8 éves koromtól, attól kezdve, hogy anyám megtagadott, minden embert elutasítottam, aki szeretettel közeledett felém. Anyámnak nem kellettem, mástól sem vártam el, hogy szeressen. Ezért lettem ilyen rettenetes.

De Isten mégsem mondott le rólam. David Wilkerson New York utcáit járva beszélt Isten szeretetéről. A rendőrök figyelmeztetése ellenére sem ijedt meg attól, hogy felkeresse a gettókat. David jól tudta, hogy élete veszélyben forog, mégsem hátrált meg. Mikor Istenről kezdett beszélni, közbevágtam: "Hagyd abba! Én isten vagyok! Itt az emberi erő, a bandaerő uralkodik! Istennek semmi köze hozzánk, mi sem akarunk tőle semmit. Azonnal tűnj el!" A srácoknak pedig ezt mondtam: "Élvezetet akartok? Annyit adok nektek, amennyit csak szeretnétek. Lemegyünk a pincébe, bagózunk, piálunk, jöhetnek a tabletták, na és a csajok. Ezt a fanatikust pedig szépen elfelejtjük." Így is tettünk. Csak egy valamire nem számítottam: David, ez a nyurga prédikátor, 20 perc múlva megjelent az ajtóban, és mosolyogva utánam kérdezősködött. A barátnőmet félrelökve kiáltottam rá: "Itt vagyok! Mit akarsz tőlem?" A válasz meghökkentő volt: "A barátod szeretnék lenni." - "De én nem!" És, mint egy dühöngő vad nekiestem, ütöttem, míg az orrából el nem kezdett folyni a vér. A hajánál fogva a falhoz rángattam, és fejét a kemény téglának vertem. Csak a bandatagok tudtak megállítani, lefogtak, és a lelkész védelmére kelve azt mondták, mégis egy ártatlan emberrel van dolgunk. Ez a tény engem persze teljesen hidegen hagyott. Amikor végre távozni készültem, David utánam kiáltott: "Nicky, mielőtt elmész, szeretném elmondani neked, hogy Jézus szeret téged." Szavai mélyen érintettek. Olyan érzés volt, mintha kést szúrtak volna belém. Újra és újra visszhangzott bennem: "Jézus szeret téged! Jézus szeret téged!" Sokat gondoltam David Wilkersonra, álom sem jött a szememre. Ennek a prédikátornak volt bátorsága, és ez tetszett nekem.

Így mentem el életemben először egy keresztény összejövetelre, hogy Davidet meghallgassam. 75 srácot vittem magammal, mindegyikünknél töltött pisztolyok lapultak. A nagy tömeg ellenére - kb. kétezren voltak jelen - kelletlen módon vonultunk be az istentisztelet helyszínére, Davidet mégsem hoztuk zavarba. Jézus szeretetéről kezdett beszélni. Egyáltalán nem tudtam ki az a Jézus, de az igehirdető nagyszerűen bemutatta őt. Elmondta, hogy Krisztus isteni, ugyanakkor emberi személy is volt, ő is elfáradt, mint mi, barátai elhagyták, és ellenségei keresztre feszítették. Ekkor anyám hangját hallottam, amint azt kiáltja: "Nem vagy a fiam! Nem szeretlek! Te a Sátán fia vagy!" Ebben a pillanatban értettem meg, Jézus is olyan megvetett volt, mint én. Igen, tudtam milyen érzések kínozhatták Jézust, mégsem voltam olyan, mint ő. Ő sohasem vétkezett. Szíve az emberekért dobogott. Mennyire más Nicky Cruz! Én bűnöző voltam, és haragosaim érthető módon akartak eltávolítani az útból. Ha megöltek volna, többé nem jelentettem volna gondot nekik. De Jézusnak egészen más terve volt velem: új szívet akart nekem adni, meg akart változtatni.

New York több millió dollárt fordít az elfajult bandák megfékezésére, tagjai segítésére. Miért nem ad mégsem hatékony megoldást a város anyagi támogatása? Mert egy szép klubhelyiség, vagy egy új lakás nem tudja a szív fájdalmát megszüntetni, nem képes a gyötrő gondolatokat messzire űzni.

Életem legnagyobb döntéséhez érkeztem ezen az estén. Ez a prédikátor elérte a szívemet. Isten jelenléte érezhetővé vált a teremben, minden gyűlölet eltűnt. Az emberek sírtak és imádkoztak. David Wilkerson hirtelen kinyitotta a szemét, és rám nézett: "Nicky! Adj Jézusnak egyetlen alkalmat az életedben! Mindenhonnan elmenekültél, és az emberek kivetettek. De ez a Názáretből való Jézus a te igazi barátod akar lenni. Ő most itt van. Gyere ide, szeretnék érted imádkozni!" Roppant büszke lévén fejemet rázva jeleztem, hogy nem engedek kérésének.

Ekkor - legnagyobb meglepetésemre - barátom Izráel felállt, és megszólalt: "Imádkozzatok értem, én Jézust akarom!" Azt hittem megbolondult, de ő rám nézett, és hívott engem is: "Gyere Nicky! Igaza van a prédikátornak. Gyere, te vagy a legrosszabb!" Minden bátorságomat összeszedve utána mentem. David, miközben értem imádkozott, elkezdett sírni. Ideges lettem. Csak egy egyszerű, mégis magával ragadó imát mondott el. Mélyen megérintett. Ez valódi volt! Úgy beszélt Istennel, mint barátjával. Éreztem azt a szeretetet, ami Jézushoz, és így hozzám is kötötte. Ekkor felnéztem, és síró barátaim arcát pillantottam meg. Izráel közölte velem, hogy átadta életét Jézusnak. Nem akartam elhinni, arra gondoltam, most vesztettem el a legjobb barátomat. A keserűség fokozódott bennem. De ekkor Isten színe előtt láttam magamat, és ő a szívemet elém tárva megmutatta: "Ez vagy te Nicky! De ha a szívedet nekem adod, bevonulok abba. Én szeretlek téged, és meg akarom változtatni a szívedet." Az én könnyeim is el kezdtek patakzani, percekig mozdulatlanul álltam a bűnbánat, a keserűség és a kusza érzések súlya alatt roskadozva. Ekkor úgy éreztem, két kéz pihen meg vállaimon. Jézus kezei voltak. Térdeimre estem. Ennyire még sohasem alázkodtam meg. A bandatagok szeme láttára térdeltem és hangosan zokogtam. Így kiáltottam: "Ó Isten! Szeretlek téged! Még sohasem kerestelek. Valóban szeretsz engem? Kérlek, segíts, segítségre van szükségem!

Életem legszükségesebb pillanatában az Úr valósággal életem részévé lett. Ő hallotta az én rövid kétségbeesett imámat. Egyszerre három természetfeletti dolog történt velem. Ezek egy vak, vagy egy rákos meggyógyulásánál is nagyobb csodák.

SZERETET: Ettől kezdve tudom Istent és az embereket képmutatás nélkül szeretni. Ami azelőtt lehetetlen volt, Isten segítségével valósággá vált. Isteni szeretettel teltem meg. Életemben először néztem szívem mélyére. Amikor az ember ezt megteszi, kell, hogy másokra is gondoljon.

BÉKE: Addig a pontig csupán olcsó élvezetek, magányosság és kitaszítottság volt a részem. De akkor minden vágyam betelt. Ismét tudtam kábítószer, szex és rettegés nélkül aludni, mert békesség költözött szívembe, Jézus békessége.

ÖRÖM: Tudtam anélkül örülni, hogy ittam volna, mert a Szentlélek betöltötte életemet, velem volt. Nincs szükségem többé pótszerekre. Jézus mindazzal megajándékozott, amit a pszichiáter nem tudott megadni: szeretet, béke és öröm.

Azt a csodát, ami velem történt, anyám is átélte, és komoly keresztény asszony lett. Bátyáim átadták életüket Jézusnak, és barátaim a bandából egymás után jöttek Krisztushoz.

Örömmel várok arra a napra, amikor Jézust szemtől-szembe megláthatom. Alig várom, hogy átkarolhassam, és teljes szívemből kiálthassam: "Köszönöm Jézus!"

(Nicky Cruz fiatalok előtt elmondott beszéde)

Forrás: Nicelife

Otthagytak meghalni-Dr. Nasir Siddiki története

Admin — Mon, 26 Aug 2013 18:27:03 GMT

Otthagytak meghalni - dr. Nasir Siddiki története

Csípős, friss őszi nap volt Kanadában, amikor kiléptem lakásom ajtaján, és becsusszantam fehér Mercédeszem kormánykereke mögé. Amíg a motor felbőgve életre kelt, vártam, hogy betöltsön a siker borzongató érzése, de csak egy olyan csontig hatoló fáradtságot éreztem, amely már a depresszió határát súrolta. Valószínűleg kimerültség, gondoltam, ahogy elhajtottam Torontó város sziluettje mellett anélkül, hogy figyelemre méltattam volna.

34 évesen közeljártam ahhoz, hogy megszerezzem az első milliómat, de a sikert soha nem adják ingyen. Az utóbbi két évben napi 18 órát dolgoztam heti hét nap. Mit számított, hogy feláldoztam alvást, pihenést és tisztességes étkezést, hogy elérjem céljaim? Fiatal voltam és egészséges. Ki tudja, talán korán nyugdíjba vonulok egy nap, és bepótolom az alvást egy klubfotelben egy egzotikus tengerparton. De most még tartanom kellett a lendületet.Legalább a mai nap ígért egynéhány pihentető órát. Minthogy Hálaadás Napja volt Kanadában, vendégségbe voltam hivatalos egyik munkatársam, Anita otthonába. Mikor megérkeztem, az asztal már roskadozott az ételektől, és a házi készítésű ételek elfogyasztása után leültem a kanapéra, hogy elbeszélgessek Anita édesanyjával.Sajnos, a beszélgetés nem tartott sokáig. Elaludtam egy mondat kellős közepén, és egy idő múlva zavartan ébredtem. Hát nem ilyen első benyomást akartam kelteni! S ami még rosszabb, egy kiütés keletkezett a nyakamon, ami rettenetesen viszketett. Útban hazafelé megálltam az East York-i Általános Kórháznál.

„Reggelre rendbe jön" - mondta az orvos és krémet és Tylenolt adott. Otthon ágyba bújtam, és kimerült álomba zuhantam.

A hálószobám fekete és szürke árnyak borították, amikor éjjel égető fájdalommal a nyakamban felébredtem. Elbotorkáltam a fürdőszobába, és megláttam, hogy a kiütés egy centis hólyagokká fejlődött. A világom - minden előzetes figyelmeztetés nélkül - kibillent egyensúlyából. Reszketve ébredtem fel a hideg, köves padlón, felfelé a mosdókagyló aljára nézve. Elájultam!

Még ebben az elterült helyzetemben is szédülési hullámok öntöttek el. A mosdókagylóba kapaszkodva felhúztam magam és lábra álltam. De mielőtt egy lépést tehettem volna, megint minden elsötétült. Amikor visszanyertem az eszméletemet, tudtam, hogy valami nagyon nincs rendben. Visszamásztam az ágyba.

Biztos voltam abban, hogy lehetetlen ennyire rosszul lenni és életben maradni, ezért ügyetlenül tollat és papírt kerestem az éjjeliszekrényen. Félelemtől remegő kézzel megírtam a végrendeletem.

Meghaltam, hogy éljek

Elég hihetetlen módon, mikor az első fénysugarak bekukucskáltak az ablakon, még mindig lélegeztem. Összeszedtem annyi erőt, hogy felhívjam Anitát, és segítséget kérjek - és elájultam telefonálás közben. Ahogy autóval a Torontói Általános Kórház sürgősségi osztályára vitt, az autóút minden zökkenőjénél üvöltöttem a fájdalomtól.

„Övsömöre van," - magyarázta az orvos - „a legrosszabb eset, amit valaha is láttam. Felvesszük a kórházba."

Az övsömört, magyarázta, ugyanaz a vírus okozza, mint a bárányhimlőt. Ha valakinek gyermekkori bárányhimlője volt, a vírus megtelepedhet az ideggyökerek mellett. Évek múltán, ha a személy immunrendszere károsodik, kiütésekben és hólyagokban kitör, az idegeket is érintve. Az állapotra nincs gyógymód, és csak tünetileg lehet kezelni. A szövődmények között lehet súlyos hegesedés, hallás- és látásvesztés, bakteriális bőrfertőzések, arcbénulás, izomgyengeség és hosszantartó idegfájdalom, amelyet még egy enyhe szellő is kiválthat.

Irgalmasan, egy hatalmas fájdalomcsillapító injekciót adott.

Nem maradt küzdelem

Másnap reggel egy steril szobában ébredtem a kórház nyolcadik emeletén, a bőröm úgy égett, mintha valaki benzinbe mártott volna, és gyufát gyújtott volna. Úgy éreztem, teljesen elégek. Összeszedve minden erőm a szörnyű fájdalom ellenére, araszolgatva eljutottam a fürdőszobához és elborzadva bámultam a tükörképemet a tükörben. Fejem, arcom, nyakam és hátam jobb oldalát körülbelül két centiméter átmérőjű hólyagok borították. Nem volt emberi arcom. A gyomrom összerándult a látványtól és visszavánszorogtam az ágyhoz.

Megérkezett az orvosom és elképedve nézett rám. „A hólyagok olyan gyorsan terjednek, hogy szó szerint figyelhetem, ahogy nőnek" - mondta. „A szervezete nem küzd."

Másnap reggel az övsömör mellett tetőtől talpig bárányhimlős lettem. Szigorúan elkülönítettek. Aznap este a lázam felszökött 42 fokra - ami elég forró ahhoz, hogy agyamból maradandóan „rántottát csináljon".

Napokon át egyre csak romlott az állapotom. Idegvégződéseim annyira begyulladtak, hogy ha egy hajszál átsodródott a bőrömön, attól áramütésszerű tűzhullámok fodrozódtak végig a testemen. A jobb fülemen felrobbantak a hólyagok, lefelé terjedve, míg el nem ért a vállamig. Arcom olyan ráncos lett, mint egy öregemberé és az ápolónők azt hitték, Anita apja vagyok. 75 évesnek látszottam. A hét végére állapotomat kritikusnak minősítették.

Utolsó reményem

Az életben bátor, magabiztos voltam, aki vállalja a kockázatot. De most, amikor a halállal kellett szembenéznem, meg voltam rémülve. Fogalmam sem volt, mi várhat rám a másik oldalon. Mohamedánnak neveltek Londonban, Angliában, és úgy tudtam, Allah nem olyan isten, aki gyógyít.

Az egyetlen reményem az orvostudomány volt.

Végül már olyan közel jártam a halálhoz, hogy az orvosok nem tudták, hogy hallom őket, amikor vizsgáltak. „Az immunrendszere egyszerűen nem működik" - mondta az egyik.

„Haldoklik" - erősítette meg a másik. „Az immunrendszerét bizonyára az AIDS tette tönkre."

Nincs AIDS-em! Kiáltani akartam, de nem tudtam megformálni a szavakat. És akkor eljutott a tudatomig. Azt mondta, haldoklom!

Az orvosok csendesen beszéltek Anitával. "Pár órán belül halott lesz" - mondták. „Ha valami csoda révén életben marad, valószínűleg vak lesz a jobb szemére, süket a jobb fülére, bénult a jobb oldalára és súlyos agykárosodása lehet a magas láztól."

Aztán elmentek.

Itt hagytak meghalni!

Úgy éreztem magam, mint egy fuldokló ember, aki már harmadszor merül alá. Összeszedve erőmet, elsuttogtam egy imát. „Isten, ha valóságos vagy, ne hagyj meghalni!"

Az Ő jelenlétében

Az éjszaka legsötétebb órájában felébredtem és egy férfit láttam az ágyam lábánál. Fénysugarak áradtak belőle, ami lehetővé tette, hogy lássam a körvonalát. Arcát nem láttam, az túlságosan ragyogó volt. Nem kellett, hogy bárki is mondja nekem, tudtam, hogy Jézus az.

A Korán említi Jézust; a mohamedánok hiszik, hogy létezett, nem mint Isten fia, hanem mint egy jó ember és egy próféta. Tudtam, hogy ez itt nem Mohamed, tudtam, hogy nem Allah, Jézus volt a szobámban. Félelem nem volt, csak békesség.

„Miért jönnél el egy mohamedánhoz, amikor mindenki más itt hagyott meghalni?" -tűnődtem.

Szavak nélkül szólt hozzám. „Én Vagyok a Keresztények Istene. Én Vagyok Ábrahám, Izsák és Jákób Istene."

Ez volt minden, amit mondott. Nem említette a betegségemet. Nem említette közelgő halálomat. Amilyen hirtelen megjelent, olyan hirtelen eltűnt.

Másnap reggel ugyanaz a két orvos jött, hogy megvizsgáljon."Megállt a hólyagok növekedése!"

„Nem tudjuk, mi történt, de az övsömör vírus engedett."

A rákövetkező nap, még mindig fájdalmakkal és hólyagokkal borítva kiengedtek a kórházból egy bőröndnyi gyógyszerrel. "Ne menjen el hazulról!"- figyelmeztetett az orvos. "Hónapokba telik, mire elmúlnak a hólyagok, és amikor elmúlnak, fehér bőrfoltok és hegesedések maradnak vissza. A fájdalom évekig tarthat."

Kilépve a reggeli napon, úgy néztem ki, mint egy leprás és az Elefántember keresztezése. Amikor az emberek megláttak, átmentek az utca másik oldalára. Azonban az elmém nem a bőrömön járt; a gondolataim Jézuson voltak. Afelől nem volt kétség az elmémben, hogy Jézus jelenléte a szobámban megállította az övsömör vírust. Bármi is legyen Jézus, megértettem, hogy az Ő jelenlétében csodák történtek.

Ez a tény egy emésztő kérdést hagyott bennem: Jézus Isten Fia, ahogy a Keresztények állítják, vagy csak egy próféta, ahogy nekem tanították?

Otthon, aznap este, a gyógyszerek ellenére a fájdalom és a viszketés olyan erős volt, hogy majdnem le kellett kötnöm a kezemet. Ennek ellenére nyugtalan álomba merültem, és Jézusról gondolkodtam.

Élni tanultam

Másnap reggel, 1987. október 23-án korán ébredtem és bekapcsoltam a televíziót. A csatornákat váltogatva ledermedtem, amikor a következő szavakat láttam a képernyőn: Jézus Isten Fia?

Feszülten figyeltem, ahogy két férfi az egész műsort ennek a témának megvitatásával töltötte - minden kérdésemet megválaszolták. Mielőtt véget ért volna a műsor, az egyik férfi bevezette a televíziónézőket egy imába. Testem lángolt a fájdalomtól, de letérdeltem a nappali padlójára. Könnyek patakzottak az arcomon, ahogy elismételtem az imát és behívtam Jézust a szívembe.

Azonnal mohó szellemi éhség támadt bensőmben. Még többet kellett tudnom Jézusról. Orvosom utasításai ellenére másnap elmentem és vettem egy Bibliát. Először Máté, Márk, Lukács és János könyvét olvastam el. Még mindig kiéhezetten, elkezdtem a Teremtés Könyvét olvasni, és végigolvastam a Bibliát álmatlan éjszakáimon.

Ezenközben Anita hozott nekem könyveket és az Evangéliumot magyarázó tanító kazettákat. Faltam őket, miközben tovább tanulmányoztam Isten Igéjét. Ahogy elkezdett nőni bennem a hit megértése, előhalásztam egy képet arról, hogyan is néztem ki az övsömör előtt. Imádkoztam és kértem Istent, hogy cselekedje azt, hogy megint úgy nézzek ki.

Nem tudtam, hogy Anita már elimádkozta ugyanazt az imát, de ő azt kérte Istentől, hogy egy kevés hegesedés maradjon a mellkasomon. „Különben soha senki nem fogja elhinni, hogy ez megtörtént veled" - mondta nekem később.

Jézus, a Gyógyítóm

Egy héttel az után, hogy elbocsátottak a kórházból, arra ébredtem, hogy a párnám tele volt hólyaggal. Biztos lekarmoltam álmomban, gondoltam. Kimásztam az ágyból és beálltam a zuhany alá. Ami a párnámon kezdődött, a zuhany alatt ért véget: Minden egyes hólyag leesett a testemről!

Ahelyett, hogy fehér foltok és hegesedett szövet borított volna, bőröm egyszerűen piros volt és nyers. Lassan begyógyult, visszatérve az övsömör előtti állapotomra. Amikor ez megtörtént, nemcsak emberi kinézetem volt, hanem pontosan úgy néztem ki, mint mielőtt megbetegedtem, kivéve azokat a hegesedéseket, amelyeket még mindig viselek a mellkasomon.

Az orvos egyetlen szörnyű előrejelzése sem vált valóra. Látásom 20/20 volt. Hallásom normális volt. Beszédem ép volt. Nem szenvedtem agykárosodást.

Gyógyulásom csodálatos, gyors és teljes volt. Sohasem szenvedtem hosszadalmas fájdalomtól, vagy másmilyen szövődménytől. Nemcsak hogy enyém volt a legrosszabb övsömör eset, amivel valaha is felvettek valakit a Torontói Általános Kórházba, hanem enyém volt a legcsodálatosabb gyógyulás is.

Jézus, a keresztények Istene, megjelent egy haldokló mohamedán kórházi szobájában és meggyógyított engem. De nem ez volt a legnagyszerűbb csoda, amit végrehajtott. Az az átalakulás, ami a szívemben történt, még drámaibb volt, mint az, amely a testemben történt.

A Nagy Helycsere

Azon a napon, amikor újra dolgozni kezdtem, a reggeli hideg felhőket formált a leheletemből, ahogy kiléptem a lakásomból. Belélegeztem a friss eső és a hulló levelek illatát. Léptem ruganyos volt és oly örömteli, hogy kedvem leltem a reggel szépségében, örvendeztem, ahogy a szellő gyengéden arcomhoz ért. Más ember voltam. Becsusszantam a Mercédeszem kormánykereke mögé és tudtam, hogy teljes elképzelésem a sikerről megváltozott. Szívem égető vágya az volt, hogy megismerjem Jézust, hogy közösségben legyek Vele és szolgáljam Őt.

Jézus által és nem a mohamedánok istene által csodálatos módon meggyógyultam, és örökké hálás leszek. Allah félelmet nevel mindazokba, akik szolgálják őt. Ő nem kínál szeretetet, nem ad kegyelmet. Nincs szó a szeretetre vagy a kegyelemre a Koránban. Nem léteznek. Tulajdonképpen az egyetlen út a mennybe az, hogy meghalj Allahért.

Ugyanakkor a Biblia azt mondja, az iga gyönyörűséges és a teher könnyű azoknak, akik Jézust szolgálják. Félelem helyett Ő hitet kínál. Gyűlölet helyett szeretetet kínál, törvénykezés helyett megbocsátást. Kapcsolatot kínál vallás helyett. Jézus szenvedett az emberiségért; Ő meghalt értünk.

Amikor behívtam Jézust a szívembe, Ő megelevenítette szellememet életének leheletével. Elvette minden bánatomat és elhordozta fájdalmaimat. Lemosta bűnömet és megtisztított a Kereszten kiontott Vérével. Újjáteremtett engem.

Ezért ma már nem dolgozom abban az üzletben, amely milliókat hozhatott volna nekem. Ehelyett, mint Jézus, Atyám dolgában tevékenykedem. Járom a világot és megosztom a jó hírt, hogy Isten úgy szerette a világot, hogy elküldte Jézust, hogy ... meggyógyítson egy haldokló mohamedánt. Azt akarom, hogy az emberek mindenhol megtudják, hogy amit értem megtett, megteszi bárkiért.

Azt akarom, hogy tudják, hogy a csodák mára szólnak.

De a legeslegnagyobb csoda - az örökkévalóságra szól.

Agyag az Úr kezében

Admin — Mon, 26 Aug 2013 16:50:23 GMT

Az életünk folyamatos változáson megy keresztül. Ezt a változást az Úr végzi el. Amikor azt gondoljuk, hogy már minden rendben van, akkor újabb és újabb dolgot mutat az Úr. Amennyiben teljes mértékben átadjuk magunkat Istennek,átadjuk az életünket, a természetünket, gyengeségeinket,

Ő folyamatosan megmutatja hol és milyen területen van rendetlenség és káosz az életünkben. Amikor felszínre hozza, nem szabad megharagudnunk, bár lehet, hogy abban a pillanatban rosszul esik és nem is gondoltuk volna, hogy az a tulajdonságunk, vagy viselkedésünk nem tetsző Istennek.

Engedjük meg Neki, hogy Ő irányítson,vezessen, formáljon és alakítson bennünket,

hogy a káosz és rendetlenség megszűnjön.

Egyedül Ő tud átvezetni ezeken a dolgokon . Meg kell Benne bíznunk és akármilyen negatív dolog van az életünkben, Ő mindenből a legjobbat hozza ki. Problémáinkra olyan megoldást hoz, amilyenre még csak gondolni sem mertünk.

Jeremiás 18/6

Vajon nem cselekedhetem-é veletek úgy, mint ez a fazekas, oh Izráel háza? ezt mondja az Úr. Ímé, mint az agyag a fazekas kezében, olyanok vagytok ti az én kezemben, oh Izráel háza!

Legyünk hát agyag a mi Kézművesünk kezében, hogy formáljon belőlünk olyan cserépedényt, amely Neki tetsző

P.Julianna

A mi Atyánk soha nem teszi meg

Admin — Mon, 26 Aug 2013 16:48:49 GMT

Ef 2:8 Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;

Üdvösségünk hit által van. Ezt pedig Isten kegyelemből, az Ő végtelen szeretetéből tette lehetővé, hogy üdvözüljünk. Jézus keresztáldozata, szeplőtelen tiszta vére által lettünk megváltva, visszavásárolva a kárhozattól. Nem érdemeltük ki semmilyen cselekedettel. Ez ajándék számunkra.

Ezt az ajándékot hitünk általkaptuk meg, amelyről megvallást is tettünk.

De mit mond? Közel hozzád a beszéd, a szádban és a szívedben van: azaz a hit beszéde, a melyet mi hirdetünk. Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol. Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre. (Róma 10,8.-10.)

Az Úrnak megnyitottuk a szívünk ajtaját és Ő lakozást vett bennünk. Jézus soha nemfog kiköltözni a szívünkből önkéntesen. Nincs az a dolog, amiért Ő elhagyna bennünket.

Kivétel 1 esetben, ha mi saját magunk utasítjuk Őt ki onnan. Ha mi saját magunk megtagadjuk azt, hogy Jézus Isten Fia, Aki meghalt a mi bűneinkért. De ki az, aki ilyet tenne, amikor már megismerte Isten szeretetét?

Az Úr kegyelme és hűsége örökké tart. Ő soha nem fogja kiutasítani az Ő egyszülött Fiát a mi szívünkből. Az üdvösséget, a kegyelmet nem vonja meg tőlünk.

Hallottál már olyanról(most emberre gondolok), akinek mondjuk meghal a gyermeke és a szerveit, a szívét olyan valakinek ajándékozza, akinek ez megmenti az életét. Miután beültették a gyermeke szívét annak a valakinek a testébe olyan dolgot hall arról az illetőről, ami neki nem tetszik és azt mondja annak az embernek---add vissza a gyermekem szívét, visszaveszem tőled mert nem érdemled meg!!!!--Én még soha nem hallottam ilyet,pedig az ember valóban mindenre képes. Én sem cselekednék így soha. Ha mi emberek soha nem tennénk, akkor feltételezhetjük azt, hogy Isten visszaveszi tőlünk,megvonja Jézust? Mondana valaha olyat, hogy az én Fiam teérted nem halt meg?

Soha de soha nem fog ilyet tenni a mi Atyánk. Soha nem vonja vissza a kegyelmet!!!!! Ha valaki mást állít ne hidd el!!!!

P.Julianna

Az Atya soha nem ver meg

Admin — Mon, 26 Aug 2013 16:47:10 GMT

Sokszor hallani emberektől, hogy --így megvert az Isten,meg --majd megver téged az Isten. Ez nagyon téves ,ha valahol ilyet mondanak.

A Bibliába, ami Isten szava világosan le van írva,mi az amit tegyünk és mi az amit ne. Ha mégis olyan dolgot teszünk meg, amire Isten azt mondta, hogy NE, akkor sem ver meg az Úr bennünket. Saját magunk nyitjuk meg az ajtót az ördögnek, aki azért jött, hogy öljön, lopjon,pusztítson.

Istentől csak a jó dolgok vannak. Mivel szabad akarattal rendelkezünk,a mi döntésünkön múlik mi az, amit cselekszünk, vagy kimondunk. Ennek nem Isten az oka. Egyszerűen amit vet az ember, azt le is aratja. Ez az aratás törvénye.

Egy egyszerű példát had említsek erre. Sokunknak vannak gyermekei,unokái. Ezeknek a kis csöppségeknek sokszor elmondjuk, figyelmeztetjük őket pl. arra---ne nyúlj a kályhához,mert megégeted a kezed!!!---a gyermek mégis csak addig sündörög,míg hozzányúl és megég a keze. Megégette és fáj neki, sír....Mit teszünk mi? Odanyomjuk had égjen meg nagyobb felületen és még jobban fájjon a kis keze?? Nem!!! Azért, hogy a figyelmeztetésünk ellenére mégis csak odanyúlt, de most látjuk, hogy szenved, odafutunk, gyorsan lekezelgetjük, megölelgetjük, megpuszilgatjuk, vigasztaljuk,ölbe vesszük gyermekeinket.

Így cselekszik a mi Atyánk is. Amikor bajban vagyunk a kezét nyújtja felénk, felemel, meggyógyít,megvigasztal még akkor is, ha az Ő szava ellenére cselekedtünk

P.Julianna

Amikor dicsérjük az Urat

Admin — Mon, 26 Aug 2013 16:44:26 GMT

Zsoltár 22:3

„Te pedig Szent vagy, aki Izrael dicséretei között lakozol.”

Amikor dicsérjük az Urat, Isten jelenlétébe megyünk. Az ellenség nagyon jól tudja, hogy csatát vesztett. A dicséretünk olyan természetfeletti erőt szabadít fel a hitünk által, ami elűz minden ellenünk szóló támadást. Az Úr jelenlétében semmilyen ellenséges erő nem képes bejutni.

Azt mondja az Ige---Izrael dicséretei között lakozik az Úr.

Ahol dicsérik az Urat, Ő ott van,

ott lakozik. Ahol pedig az Úr, ott a szeret és békesség, a gyógyulás, kegyelem is jelen van.

Dicsérettel bármikor és bárhol az Úr jelenlétébe tudunk kerülni.

Dicsérhetjük az Urat énekkel, dicsérhetjük és magasztalhatjuk a gyógyulásunkért a látható tünetek ellenére. Adjunk hálát, hogy Ő elhordozta betegségeinket, az Ősebeiben gyógyultunk meg. Dicsérjük az anyagi nehézségeinkben is, hogy Ő betölti minden szükségünket. Az életünk minden helyzetében előforduló nehézségekre megvan a módja, hogyan dicsérjük. Soha ne a láthatókra nézzünk,mert azok ideig valók. Meg kell változniuk az Úr beszéde szerint.

A dicsérettel győzelmi zászlót lobogtatunk az ellenség fölött

P.Julianna

Ne felejtsd el ki vagy!!

Admin — Mon, 26 Aug 2013 16:43:22 GMT

Voltár már olyan helyzetben, amikor az emberek megvetettek, lenéztek?

Az iskolában pl. azért, mert nem Addidas, Nike cipőben jársz? Vagy a munkahelyen,mert turkálós ruhában mész dolgozni? Vagy akár a közértben a bőröd színe miatt. Lenéztek azért, mert nem bőr fotelben ülve végzed a munkád, hanem takarítóként, segédmunkásként keresed az kenyered? Mivel én sokat dolgoztam takarítónőként, olykor szembesültem az emberektől olyan pillantással, amiből azt éreztem, hogy lenéznek, átnéznek rajtam a munkám miatt.

Egy rövid pillanatig rosszul esett, de aztán emlékeztettem magam arra, ki is vagyok én valójában.

Én a világmindenség Urának és Királyának vagyok a gyermeke. Annak az Istennek a gyermeke, Aki a világot teremtette és a mai napig fenntartja. Annak a Királynak a gyermeke, aki minden és mindenki fölött áll.

Emlékeztettem magam arra, hogy a hatalmas Úr, Aki meghalt a világ összes bűnéért, az a drága Jézus, aki ma is meggyógyítja a betegeket, Aki által Isten gyermeke lehettem bennem él. Megértettem, hogy ahová én megyek Jézus is jön velem. Megértettem, hogy az én kezem az Ő keze, az én lábam az Ő lába.

Megértettem, ha engem bántanak, lenéznek, megvetnek, Jézussal teszik, csak ők nem tudják, de egy napon szembesülni fognak vele.

Drága Testvérem. Ha Te olyan helyzetben vagy, vagy leszel a közeljövőben, csak emlékeztesd magad arra,és ne felejtsd el!!!!

KI IS VAGY TE VALÓJÁBAN!!!!!!

P.Julianna

Jézus odament

Admin — Mon, 26 Aug 2013 16:40:53 GMT

Hálás vagyok az Úrnak, hogy erre a fényképre rátaláltam. Ahogy nézem ezt a képet, csak úgy jönnek fel bennem a gondolatok. Néha szinte szívszorító érzések. Ez egy olyan fotó, ahol a feliratot nem valami számítógépes programmal készítették, hanem maga az Úr írta oda. Azt mondja Isten Igéje, hogy ne aggódjunk azon, hogy mikor mit szóljunk,mert nem mi szólunk, hanem a Szent Szellem szól rajtunk keresztül. I. Kor. 2/4. Így hát ez érvényes erre az írásra is, mivel az írás a szavaknak ad nyomatékot.

Vannak sajnos emberek, akik messze elkerülik az ilyen helyeket és az ilyen helyzetben levő embereket. Megítélik, lenézik, holott senkinek nincs joga hozzá. Nem ismerjük ezeknek az embereknek a múltját, az életét, nem látunk bele a szívükbe, nem tudjuk a fájdalmaikat.

Hány ember ment el vajon –e hely mellett???? És hány ember volt, aki fintorogva, grimaszokat vágva gúnyos és megalázó megjegyzéseket tett? Nem tudni.

Egyszer csak jött Isten, a hatalmas, aki mindenek Ura, aki dicsőségben él, Aki fenntartja ezt a földet…. és odament, felírta a falra a saját szavát.

Bár emberi kéz által tette, de azt a kezet maga az Úr vezette. Legyen áldott az a drága testvér, aki engedelmes volt és odament. Kihez ment oda valójában? Jézushoz.

Máté 25/32-40

És elébe gyûjtetnek mind a népek, és elválasztja õket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktõl. És a juhokat jobb keze felõl, a kecskéket pedig bal keze felõl állítja. Akkor ezt mondja a király a jobb keze felõl állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna?És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.

1. Ha maga Isten odament ezekhez az emberekhez, akkor mi is menjünk oda bátran

2. Ha odamegyünk az ugyan az, mint ha Jézushoz mennénk oda

Én hiszem, hogy ezek az emberek, akik ott alszanak télen, nyáron mára már egy kinccsel élnek a szívükben. Ez a kincs pedig Jézus.

P.Julianna