Kedd, 2024 December 03, 18:32
Öngyilkossági kísérletek után, Isten kegyelméből mégis életben
Látogatottság: 1
nyunyo
Az anyag leírása:
véget akart vetni az életének, nem sikerült felakasztania magát, újból meg akarta próbálni, puskáért nyúlt, magára fogta, hiába akartam kivenni a kezéből, a golyó a szájába ment be és a két szeme között jött ki, minden arccsontja eltörött, levitte az orrát, kitörtek a fogai, hihetetlen hogy életben maradt, a kábítószer tönkretette házasságát, anyja és nagyanyja nevelte fel, apját látogatja meg, ő tanította meg a kábítószer használatára, rászokik, felesége le akarta szokatni, mellékhatások, hallucinációk, árnyékemberek, paranoia, minden félét beképzelt, hangokat hall, majdnem lelőtte a postást, egy hang kétségbe vonja Jézus Krisztus megbocsátási szándékát, kötelet fog, elszakadt a kötél, eltántorodik de nem képes szabadulni, felesége el akarja hagyni gyermekeikkel együtt, még egy öngyilkossági kísérlet, mentőautóban, súlyos sérülések, lemondanak róla, bepillantás a pokolba, millió ember sikítása, meglátta Jézust aki rámosolyog, a félelem teljesen elmúlt, a kórházban eszméletlenül, később táblára írt, rossz voltam, bocsánatot kér, fájdalmat okoztam a szeretteimnek, befogadja Jézust a szívébe, helyreáll a házassága, a drog veszélyeiről tart előadást, a kábítószer kihozza a gonoszt az emberből, azért sikerült leszoknom mert megtértem Istenhez, kértem Krisztust hogy segítsen, azt hittem nem létezik számomra bocsánat de ma már tudom hogy mindig van bocsánat Nyelv: Русский
Az anyag lejátszási ideje: 00:08:45
Szerző: Gábor Toldi
|
Válassz nyelvetKeresésA csatornák kategóriáiKulcsszavakHonlap értékeléseLátogatói felmérés |
[ Regisztráció | Belépés ]